Hogy még nem szakadt rájuk az ég!
Hogy még nem szakadt rájuk az ég!
Akkora düh van bennem, annyi minden kavarog a fejemben, hogy szinte le sem tudom írni az érzéseimet. Van pofájuk 1956 emlékét akként meggyalázni, hogy bennünket, jobboldali embereket akarnak az ünnepléstől való jogunktól megfosztani.
Ők merik szájukra venni a pesti srácok nevét, úgy, hogy közben azokat gyalázzák, akik az ő örökségük felett őrködnek.
Mekkora pofabőr kell ahhoz, hogy önmagukat előre tolva, mintha az ő eszméjüket követnék már évtizedek óta, és mi lennénk ennek a kerékkötője. Főleg az a Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban megmutatta, hogy kinek az eszméjét követi, aki képes volt arra, hogy rendőröket vezényeljen a békésen ünneplő tömegre, a saját népére, megnyomorítva számtalan embert.
Ezeknek nincs lelkük, szégyenérzetük, csak az ótvaros életük, ami rátelepedett Magyarország testére.
Ők nem mások, mint egy gennyes kelés Magyarország testén, ami időről, időre kiújul, nem lehet végleg eltávolítani, mert, ha már be is hegedt néhol helyen, akkor is újra burjánzik mellette.
Pedig egyedül semmire sem képesek, mindig valakit hívnak segítségül, és ez most is így van. Jelenleg az amerikai nagykövet támogatását élvezik, aki még a mai napon sem bírt csendben maradni.
És ti, "magyarok", akik ezeknek a szekerét toljátok! Bennetek sincs semmi szégyenérzet? Vagy annyira gondolkodásmentesek vagytok, hogy becsukott szemmel, süket füllel, csak mentek utánuk, mint a vak ló a falnak? Kik vagytok ti, akiknek tetszenek az olyan emberek, akik a gyilkosok elveit követik még a mai napig is, és ti nem átalltok ezeknek tapsolni?
Mekkora gyűlölet élhet bennetek? Aztán mégis ti vagytok felháborodva azon, ha kritikát merünk veletek szemben megfogalmazni. Minden jó érzésű ember elítéli a kommunista múltat, amit még most is életben tartanak az ilyen, szellemileg leamortizált emberek! Mert az még érthető, hogy a vezetőitek ilyenek, hisz ők pénzért teszik, de ti nem profitáltok ebből, csak veszítetek. Nem tudom elhinni, hogy nektek az olyan "rabszolgaság" tetszene, amit más nemzet erőltetne rátok.
Azt a mocskos, álnok, szemforgató kiállást, amit az utóbbi időben, de főleg ma láttunk, nem lehet másnak minősíteni, mint kőkemény, gyomorforgató, hazaárulás előestéjének. Jó lenne már, ha lenyugodnátok a vezetőitekkel együtt, nehogy késő bánat legyen belőle.
A végén csak egy idézetet írnék, mert talán ezt még megértitek.
"Verje meg az
Isten
Nem egyszer, de százszor
Ki magyar létére
Idegenhez pártol. (Pósa Lajos)"
Sándor Kinga
Gödöllő 2022-10-23
