MEGJELENT A NÉP KÖZÖTT EGY ÚJJONNAN ALAKULT RÉTEG, AZ ASZFALT PARASZTOK!
MEGJELENT A NÉP KÖZÖTT EGY ÚJJONNAN ALAKULT RÉTEG, AZ ASZFALT PARASZTOK!
Most már nem csak mű, hanem aszfalt parasztok is vannak, akik közül sokan földet, csak virágcserépben láttak, a kapát meg még hírből sem ismerik, megkockáztatom, hogy némelyikük még egy cserépbe ültetett muskátlit sem tud felnevelni. De nem gond ez náluk, mert ugye "a pénz beszél, a kutya ugat", megkapják az apanázst egy kis műbalhéért, igaz, hogy halvány fogalmuk nincs semmiről.
Gazdaságtanból gyorstalpaló módon kioktatják őket, csak úgy, ott a placcon, és olyan "nagy dolgokat" mondanak nekik, amit igaz, hogy nem értenek, de jól hangzik, ezért még csak el sem gondolkodnak rajta, hogy mekkora sületlenségekkel tömik a fejüket a számok terén is. Nincs azzal semmi baj, ha valaki nem ismeri a gazdaságtannak még az alapjait sem, hisz nem volt igazán fontos az életében, hogy megtanulja. Habár, a saját kis életterében azért valamennyi ismeretnek kell, hogy legyen. Azért azt talán tudja, ha négyből kivonunk kettőt, akkor marad kettő, és nem egy, mert úgy, nagy vonalakban a fiatalember erről akarta meggyőzni őket. (négyből kettőt, egyenlő eggyel). Ugyan ez a fiatalember a rendőröket pedig arról szerette volna meggyőzni, hogy két mikrofonnal a kezében és hangosítóval felszerelve, az ott,a Hősök Terén, csak egy spontán tüntetés. Hihetetlen, hogy milyen ostobának nézik az embereket, vagy talán ők az ostobák?
Aztán itt van az a Szabó Bálint, aki mindennek az "értelmi" szerzője. Ő egy nótáriushazudozó. Már volt rá példa, hogy a gazdákat át akarta verni, de hamar kipattant a turpissága, és nem jött neki össze, tehát, egy csaló is! Lehet, hogy sokan nem ismerik, pedig elég hírhedt a saját szűk, vagy tágasabb környezetében. Ugye, őt már el is rabolták, sőt, megkötözték, és alá is gyújtottak, persze egy csoda folytán mégis megúszta élve. Ajánlom, hogy a politika helyett, inkább írjon bűnügy regényeket, hátha az jobban menne neki, hisz olyan színes a képzelőereje. Azzal hátha befut, és talán még híres is lesz, nem pedig hírhedt, mert ugye a kettő nem ugyanaz. Ő pedig, többek között azzal ámítja a hallgatóságát, hogy nem valami ellen, hanem valamiért tüntetnek. Rafinált, nagyon rafinált, mert ez a két dolog, nézőpont kérdése. Lássuk be, hogy azért az- az ezernyolcszáz traktor beharangozása nagyon durva szám volt. Aztán hiába kérték a szervezőt, hogy hívja fel egyiküket, nem volt hajlandó, mert elsütötték azt az orbitális hazugságot, hogy a rendőrség félre állított a traktorosokat még Budapest előtt, és vaskosan meg is büntette őket. De nem tudtak mutatni egy képet, egy videót ezekről az útszakaszokról, hogy ott akár csak egy traktor is megjelent volna, vagy útban lenne Budapest felé. Egyszóval, ezek kretének, felforgatók, megélhetési, politikusi babérokra törnek.
A műparasztra nem kell igazán sok szót vesztegetni, mert, ha van is földje, mert ugye volt rá pénze, de esze hozzá annál kevesebb, ezért nem ő dogozik rajta, csak a pénzt zsebeli be, ezért tud több milliós autóval Budapesten bohóckodni.
Most nézzük az igazi gazdákat, akiknek ilyen tájt rengeteg a munkája, főleg, hogy most, ennyi nap aszály után megjött a várva-várt égi áldás. Aki álatokkal foglalkozik, vagy állateledel megtermelésével, azok most azzal vannak elfoglalva, hogy mentsék, ami még menthető. Többek között, le kell aratni, amit még érdemes, le kell takarítani a kaszálókat, hogy a sarjú gyorsabban tudjon növekedni, és, ha szép ősz lesz, akkor még lesz abból széna is, de, ha nem, jó lesz zöldtakarmánynak. Jön majd az őszi vetés, de előtte szántani kell, trágyázni az vetés alá. Rengeteg egy gazdálkodó munkája, még télen sem pihenhet, hisz a gépparkját rendbe kell neki hozni, hogy a tavaszi munka megkezdése majd ne okozzon problémát.
Ez a mezőgazdaság minden ágazatában így van, nem érnek rá bohóckodni, ők a munkájukból élnek, ami, ha kemény is, de a legszebb foglalkozás. Nincs szebb látvány a szélben hajladozó, érett gabona tábláktól, és a növekvő állatállománytól, születő szaporulattól, mikor próbál az újszülött először lábra állni.
Minden tiszteletet megérdemelnek, hisz ők adják nekünk azt az élelmet, ami az asztalunkra kerül!
Hajrá magyar gazdák, számítunk rátok! Aki józanésszel rendelkezik, az nem pöfög fel Budapestre a traktorjával.
Isten segítsen benneteket, jó termést, áldás rátok!
Sándor Kinga
Gödöllő 2022-08-21
