Most már teljesen fel lettem homályosítva
Most már teljesen fel lettem homályosítva
Szörfözök az online térben már hajnalban, nehogy lemaradjak valamilyen fontos hírről. Végre rátalálok egy videóra, (privát bankár) a tüntetőket kérdezi három fiatalember. Az elején még elégé unalmasak a kérdések, de nagyon jó a kamerásuk, mert ráfókuszál egy táblára, amit a kislány a kezében tar. Huh..... ez ütős!
Felirat: KÉRLEK, TANÍTSATOK, MERT NEM AKAROK FIDESZES LENNI!
Az első reakcióm: Elámulok rajta, úgy rendesen, majd hangosan röhögök, aztán kérdések vetődtek fel bennem, de a vége az lett, hogy nagy sajnálatot éreztem a kislány iránt. Valóban sajnáltam, mert szerintem, ő maga sem tudta, hogy mit írt ki. Tényleg nagy lenne a baj, ha tudatában lenne ennek a butaságnak. Aztán eszembe jutott, hogy tőle idősebbek, politikai pályán lévők is írtak valami hasonlót. Pl.: Nem szexelek Fideszessel, meg ehhez hasonló bugyuta szövegeket. Azért itt már nagy problémák lehetnek a gondolkodásban, de hát, lelkük rajta, nem nekem fáj. Majd peregtek a képek, fiatalokat kérdeztek, hogy hol tanulnának tovább, szívesebben? A megkérdezettek fele, csak külföldön, a többiek maradnának itthon. Legyen szerencsétek a külföldön tanuláshoz, hisz, gondolom, hogy simán megengedhetitek magatoknak, mert ebben a nagy diktatúrában tudtak a szülők vagyont gyűjteni. (megjegyzés: javasolni fogom a kormánynak, hogy nézzenek utána miként tudtak nagy vagyonra szert tenni) Mert ugye az nem járja, hogy ebben a rezsimben vagyonokat gyűjtsenek azok, akik nem ezt a kormányt támogatják. Vagy nincs igazam? Aztán két hölgy következett, középkorúnak néztem őket, akik kiabálták, hogy nem elég kutyát, meg macskát sétáltatni, hanem meg kell dönteni ezt a diktatúrát. No, lám, ismét itt tartunk. Valószínű, hogy a koromnál fogva már kopik az emlékezetem, de mintha úgy emlékeznék, hogy abban az időben, amikor valóban az volt, még gondolatban sem tehettünk ilyet, mert azért is büntettek, nem is akárhogyan. Talán, egy jól, hangszigetelt szobában álmodozhattunk volna erről. A fele életemet abban a diktatúrában éltem le, de mondom, már rossz az emlékezetem. Aztán egy idősebb úrnak, a kérdéssel szinte szájába adták a választ. A kérdés természetesen a Miniszterelnök Úrral kapcsolatos: - miért nem Budapesten mondott ünnepi beszédet, mitől félt? Innen már tudta az úriember, hogy bármit mondhat, minden belefér. Ügyes, ügyes! Közben valakik artikulátlanul üvöltöztek a színpadon, meg lent is rigmusokat ordítoztak, becs szó, de tényleg nem értettem egy szót sem. Nem elég, hogy ordított, hanem még hadart is, én pedig azt ki nem állhatom. Most már nem merek mindent a koromra fogni, mert volt már, hogy mondták, csak azt halom meg, amit nem kellene. Ez elgondolkodtató, mert a nagyanyám is ilyen volt, ha valamiért leteremtett, én a véleményemet csak úgy, épphogy lehelve mondtam, és mégis meghallotta, de, ha kértem valamit, azt nem hallotta. Szóval, lehet, hogy ez már inkább genetika. Nem is ragozom tovább, mert miért írjak olyanról, amikor szinte minden történés egy kaptafára készült. Volt, aki látta benne a politikát, volt, aki nem, volt aki is-is.
Aztán kikapcsoltam a videót, mert sokkal fontosabb dolgom akadt. Bejött hozzám az unokám beszélgetni, a kis problémáit elmondani. Ez mindent felülír.
De azért had üzenjek az utcán vonaglóknak. Élvezzétek ki a jó időt, a kései őszt. Sétáljatok, ameddig csak lehet. Egy jó útvonalat is ajánlanék. Menjetek a Szemlőhegyi villáig, jó kis séta lesz. Ott adjátok elő a műsorotokat, amely akár jogos, akár nem, de az, az egy biztos, hogy amiért most tüntetek, annak elsősorban ők a kerékkötői.
Sándor Kinga
Gödöllő 2022-10-27