ÜDVÖZÖLLEK

ESKŰ HAZÁMÉRT

Az élő Istenre esküszöm!

Minden tudásommal, tettemmel azon leszek,

Hogy ne jöhessenek vissza a gazemberek!

Lelkem gaznak nem adom, hazám veszni nem hagyom!

Bár hulljon vérem, haljak itt e drága, magyar földön,

Nem engedem, hogy idegen horda, földünkön öldököljön!

Jöhet betegség, öröm, és bánat, nem hagyom magára

Széttépett nemzetem, gyönyörű hazámat!

Földünknek minden röge, folyóinknak minden cseppje,

Bennünket éltessen, belőle senki más ne merítsen!

S, ha esküm megszegem, ne nyughassak ezen a földön,

Poraimat örökkön hordja a szél, óceánon, s tengeren!

Isten engem úgy segéljen!

Ámen

Sándor Kinga

Adony 2017-02-05

Fohász

Isten, te, aki oda fent vagy az égben,

Nézz le rám, mert szívem kétségben!

Erősítsd meg hitem benned kérlek,

Nem meghalni, hanem már élni félek.

Szeretnék nagyot kiáltani, hogy átszálljon

Határokon, hegyeken, tengereken át,

Ordítani süket fülekbe a világ fájdalmát.

Álljatok meg, ne bántsátok -e kis hazát.

Kik megtagadtak, önts szívükbe hitet,

Tanítsd meg újra velük a szeretetet.

Éljék át újra azt a felemelő csodát,

Hogy fohászukra az Isten megbocsát.

Szűz Mária, ajkamon, minden nap neved,

Kérlek, nyújtsd fölénk óvó, két kezed.

Istenem, hallgasd meg hát esdeklésem,

Nemzetemért aggódó könyörgésem!

Sándor Kinga

Vezesd nemzeted

Tán Isten küldte őt, ide le a földre,

Hogy legyen nemzetének hű vezére.

Vagy csupán csak egy földi ember,

Ki, ha kell, küzd, szól, s tenni is mer!

Kit követnek százak, ezrek, milliók,

Kinek szaván csüngnek, földi régiók.

Kinek első az országa, nemzete, népe,

Kit ezért ütnek a gyűlölködők cserébe!

De áll a gáton, mert ő igaz magyar,

Ő az, ki nemzetének Kánaánt akar.

Százezrek mozdulnak mellé állva,

Egyetlen, kérő, halk, hívó szavára.

Ő az, ki, védi, óvja, elszakadt nemzetét,

És mozdulnak érte mind, egy emberként.

Milliók harsogják, pajzsként állva eléje,

Eddig és ne tovább, magyarok ellensége.

Nem átkozza, nem mocskolja ellenit,

De legyőzi népe hazug ellenfeleit.

Hátára ostorcsapások ezreit vállalja,

Bennünket kímélve, azt büszkén állja.

Vezesd országod, vezesd nemzeted,

Isten talán nékünk ezért teremett.

Ne halld a kétkedők vádló táborát,

De halld nemzeted, áldó, hívó szavát.

Sándor Kinga

OKTÓBER

Jön, jön, lassan lépked, cammog,

Az ország gyomrában minden forrong.

Gyönyörű hónap, szép őszi, színes,

Ilyen csodát nem fest semmilyen míves.

Még sem erre figyel az ország népe,

Hanem a mocskolódó, aljas beszédre.

Köpköd, fröcsög az utcán, és éteren át,

Csak ezt látja, s, nem hallja az ősz szavát.

Nem hallja a lehulló őszi avar neszét,

Mert elvette a gyűlölet a józan eszét.

Nem érzi a gyönyörű ősz édes illatát,

Mert keserű lett számára már a világ.

Ó te október, ó te tarka fényű hónap,

Mutasd, hogy szép a ma és szép a holnap.

Mutasd, meg, hogy fényed még meleg,

Ismét édes győzelem lesz a szüret veled.

Sándor Kinga

Respekt a Székely népnek

Úgy vágyom rá, Székelyföldre menni,

Szeretném, a határát végleg eltörölni.

Fejet hajtani a székely, magyar népnek,

Mert Székelyföldön, magyarok élnek.

Bejárni Hargitát, bejárni minden zegzugát,

Megmászni, csodálni minden kősziklát.

Nem csak álmodni róla színes képeket,

De megismerni, ölelni a bátor szíveket.

Hol a csecsszopó gyermek is tudja, érzi,

Milyen tőről, mely anyaföldről fakadt,

Hol az idegen, hiába üldözi, s lenézi,

A hazájától elszakadt, büszke magyart.

S, ha majd egyszer felnő, emelt fővel vallja,

Hogy magyar, mert, szívével csak azt hallja.

Mint az ég felé törő kőszikla, egyenesen áll,

Az őshazáért, nemzetéért, örökkön kiáll!

Respekt, ennek a kicsi, igaz magyar népnek,

Kiket a gyűlölet megerősít, de el nem éget.

Kiknek ajkairól, csak magyarul fakad az ének,

Hajtsuk fejünket előttük, s tiszteljük őket!

Sándor Kinga

NE ÁRULD A HAZÁT!

Ki vagy te? Ki vagy te aljas, ordítozó bérenc?

Idegen pénzen vett, hatalom mániás kéjenc?

Magyart lövettél magyarral, te gyáva, haza áruló bitang?

Mert féltél és tudtad, hogy galád trónod már ingatag?

Most sem tudsz nyugodni, hogy legyőztük maroknyi sereged?

Most sem tudsz úgy élni, hogy ne játszd tovább aljas szereped?

Árulod hazánkat, úton, útfélen te elmebeteg féreg,

Hogy kerülj a pokolra és annak tüze emésszen meg!

Bitang, a bitangot könnyen megtalálja,

Bitangoknak Magyar honban nincs hazája!

Békében akarunk élni, szebb jövőt remélve,

Egymás kezét fogva, egymást segítve!

Pusztulj innen és férges sereged, de gyorsan,

Az ország nem eladó Magyar honban!

Szedd csatlósaid, s mind azt, ki melletted ki állt!

Mert kis hazánk már régóta békéért esd, kiált!

Sándor Kinga

Ne félj Hazánk!

Egy széttépett, kicsi ország,
de hatalmas nemzet a miénk.
Most ránk figyel a nagyvilág,
sok millió, áldó kéz int felénk.

Maga előtt gyilkost kerget
honunk békés földjére,
hazát, s magyart temet,
a hazaárulók rongy serege.

Az igaz, magyar szívből,
inkább ontjuk vérünk,
de álnok, cselszövőkből,
többé sohasem kérünk.

Megy utánuk a tudatlan,
az esztelen, a balga,
az utat előttük tapossa,
nemzetünk gyilkos hada.

Kéz, a kezet fogva öleli át
szorosan csonka határod,
hazánk minden fájdalmát,
az égbe, s a világba kiáltod.

Kérjétek reánk Istennek áldását,
ismerjétek meg nemzetünk lelkét,
tán átérezitek szívünk fájdalmát,
ha halljátok a magyar ajkak énekét.

Mi, magyarnak születtünk,
és magyarként is halunk!
Ne félj hazánk! Még mi élünk,
eltaposni soha nem hagyunk!

Sándor KingaGödöllő 2019-05-15

Senki vagyok

Nem vagyok én más, csak egy senki.
tán, már soha sem lehetek valaki.
Csak egy porszem vagyok a földön,
várva, hogy ez a föld tündököljön.

Csak egy csepp vagyok az óceán vízében,
csak egy hang, a zűrzavar tengerében.
Szeretném, ha égig szállna a hangom,
de nincs hozzá szép hangú, égi lantom.

Egykor, csak egy felvillanó fény lettem,
mikor megszülettem, és a földre jöttem.
Azóta, egyre halványabb lett ez a fény,
lassan kialszik, az ég, tengerkék vízén.

Szeretnék hang lenni a némaságban,
bő vizű folyó,az óceán nagyságában.
Szeretnék üzenni, szerte a világba,
Ember! Féltőn óvd, vigyázz a hazádra.

Vigyázz földünkre, mit örökül kaptunk,
ezt kell majd valamikor tovább adnunk.
Kiáltásom, tán egyszer meghallja valaki,
de én, nem vagyok más, csak egy senki.

Sándor KingaGödöllő 2019-05-04

Ha én patkány volnék

Ha én valamikor patkány volnék,
nem a mély csatornákban élnék.
Minden bűzös fejbe belemásznék,
A mocsokban vidáman lubickolnék.

A sötét agyban én lehetnék a fény,
az lenne az igazi, felemelő élmény!
Tán nem halnék éhen, ez a remény,
ehhez kell az igazi patkány erény!

Egyszer aztán valamikor előbújnék,
majd egy fertőtlenítő kúrát vennék.
Minden koszt magamról lemosnék,
csatornából mert vizet használnék.

A patkány nem áruló, bűzös görény,
látni, hogy nála, az észbeli fölény!
Mert a patkány, egy intelligens lény,
és ez bizony nem mese, hanem tény!

Sándor KingaGödöllő 2019-04-27

A festő

Húsvét ünnepére rendeltek egy képet,
a festő ecsetért nyúlt, de a vászon tépett.
Egy másikat választva, az állványra tette,
ez is tépett volt, tán valaki tönkre tette.

Most a festékbe mártaná az ecsetet,
de nem talál más színt, csak a vöröset.
Sebaj, gondolja, aztán húz egy vonalat,
úgy terjed a vörös szín, mint a gondolat.

Most a sárgát tenné, de az is szétterül,
a vásznon már egymást ölelik, ott legbelül.
A táncoló lángnyelv mindent körül vesz,
a fekete színből, gomolygó, füst lesz.

Életre kelt a festmény az ecsete nyomán,
borzalmas lángok táncoltak a vásznán.
Majd hang is társult, -e pusztító lánghoz,
halálsikoly, nyögés, -e szörnyű látványhoz.

A festő a képet, egy hatalmas térre tette,
előtte az emberek sírva hulltak térdre.
Ezt a borzalmas tettet, senki ne feledje,
küldjünk imát az égbe, rájuk emlékezve.

Sándor Kinga 

Gödöllő 2019-04-23

Üldözöttek lettünk

,A keresztény világot üldözik a földön,
köztünk jár a gyilkos,hogy öldököljön!
A halált osztó eszköz mindenkit megtalál,
nem válogat, lecsap a rút halál!

Keresztényi hitünk tanúvallomása,
hogy halált, soha ne hozz másra.
Ezt használja ki az aljas, gyilkos elme,
néki az a hitvallása, hogy öldökölne.

Mond uram! Ezt te miért hagyod?
Fiad feltámadásakor, több száz halott!
Uram! Esdve kérünk, bocsáss meg nekünk,
De mellettük tovább így, hogy élhetünk!

Tán már felcsapott bennünk a gyűlölet lángja,
nincs megbékélés, közöttünk a halál járja.
Nem tarthatjuk orcánk egy újabb csapásra,
Hisz életünket, létünket vetik oda az elmúlásra.

Emberi testek, templomok hullnak szét,
kiontva a drága életet, az emberek hitét!
Miért ez a sok értelmetlen, borzalmas halál,
Mind ez csak azért, mert hite mellett kiáll?

Öldökölnek férfiakat, nőket, gyermekeket,
ártatlan, békés, keresztény embereket.
Jaj szó, és könny jár a horda nyomába,
lesz-e vajon békesség, végre, valahára?

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-04-21

Ébresztő Európa

A párizsi Notre-Dame
úgy égett, mint a máglya,
Szívünk, lelkünk vele égett,
nincs szó-e borzadályra.

Halljuk a múltban legyilkolt papok,
dermesztően, hangos halálsikolyát,
a sorban, földig lerombolt templomok
mutatják, az ámokfutók gyilkos útját.

Ha nincs is hited, ha nincs is Istened,
mégsem örülhetsz ezen aljas tettnek.
Hiába kutatja, nem látja többé szemed,
vége lett ennek a csodás építménynek.

Ahol annyi ima, annyi fohász szállt
az égbe, a megszentelt falak között,
hisz, majd ezer éve büszkén ott állt,
ahova most fájó siralom költözött.

A szemekből, a felcsapó lángokat,
záporzó könny, és borzadály kísérte,
Hangos ima szó hagyta el az ajkakat,
vajon van-e, lesz-e válasz a miértre.

Legyen átkozott az a kéz, és az elme,
mely ezt az embertelen tettet kitervelte!
Nincs tovább! Európa, mond ki végre,
míg el nem hull népünk áldott vére!

Ébresztő Európa, ideje valamit tenni,
hisz, nemzetid érte oly sokat harcolt!
Hát ne hagyjad úgy semmivé lenni,
mint ősszel, az égből lehulló csillagot!

Sándor Kinga
Gödöllő 2019 04 16

Gulág világ

Ablakok alatt, a fal mellet osonva,
közöttük jártak némán, sunnyogva.
Lesve mindenki gondolatát, szavát,
hátha egyszer, valaki elszólja magát.

Összedörzsölve tenyerüket jó előre,
pénzért, álnok fény csillant szemükbe.
Tudták, mennyi baksis esik le egy szóért,
mily sok Júdás pénzt kapnak mindezért.

Menydörgött a nagyúr, ki maga volt a sátán,
miért van az embereknek értelem az arcán?
Rohant is ész nélkül, a sok, alja, áruló pribék,
hogy büntessenek akár csak egy gondolatért!

Belemásztak a fejekbe, s szívekbe,
belenéztek a hitvesi ágyba röhögve.
Érezni, gondolkodni sem volt szabad,
még fohászkodni sem a dunna alatt.

A gondolat sem szárnyalhatott már szabadon,
mint a szárnya szegett madár, feküdt az avaron.
Ezért, megtanultak, egy szemvillanással üzenni,
okos, virágnyelven egymáshoz szólni, beszélni.

Világi hatalmak teremtették meg létét,
torzzá akarták tenni az emberek lelkét.
Megunva a néma jajszót, a hallgatást,
az emberiség egyszerre csak a sarkára állt.

Nem éledhet már fel az a sok éh halott,
kik ezekben a táborokban nyomorgott.
Habár, a test táplálékot nem kapott,
de a szellem, és értelem titokban virágzott!

Bár elzavarták a gőgös, ostoba nagyurat,
eszménye időnként megjelenik a kert alatt.
Nem tűntek ők el, csak a föld alá bújtak,
arra várva, hogy felvirradjon a nagy nap.

Várják, hogy a nép, újra fejet hajtson,
a bájitaluk az értelemben újra hasson.
Mert, ha szabadon szállhat a gondolat,
maradhatnak örökre, odalent a föld alatt!

Sándor Kinga
Gödöllő 2018-08-30

Vidd tovább a zászlót

Vidd tovább a szabadság zászlaját,
melyért harcoltak hős fiaink.
Tartsd a magasba, hogy hirdesse,
érte éltek, és haltak, hőseink!

Ne hunyjon ki, legyen örök az a láng,
mely felébresztette a népben, hogy
tovább éljen a szabadság utáni vágy.
Emeld hát magasba hazánk zászlaját!

Állj alá, add tovább, mint a stafétát,
vagy, mint az olimpia örök lángját.
Azt tőlünk senki ne vehesse el,
mert az a miénk, soha nem adjuk el!.

Az a nemes érzelem, hogy szabadság,
magyaroknak nem lehet alku, tárgya!
Akár éljünk, akár, ha meghalunk,
mi érette, soha nem alkuszunk!

Hős hazafiak, most legyetek bárhol,
Ígérjük, kiűzzük az árulót hazánkból!
Takarodjanak földünkről ki, merre lát,
máshol árulják el a szabadság zászlaját!

Végre eljött az idő, megértetni a világgal,
hogy -e harcos, magyar nemzet,
egybeforrt, eggyé vált a szabadsággal!

Sándor Kinga
Gödöllő 2018-10-19

Nincs hazátok!

Bitang, hazátlan, senkik vagytok,
azokat aláznátok, kiknek földjén éltek.
Hazánkat bitorló, népség vagytok,
a magyarok zászlajától ezért féltek!

Nincs múltatok! Nincs saját hazátok,
mégis egy nemzet himnuszát tiltanátok!
Féltek egy fájdalmasan, bús zenétől,
amely büszkén szól a magyar kebeléből!

Féltek ha felcsendül a magyar Himnusz,
féltek ha látjátok a nemzetünk zászlait.
Még most is oly erős a magyar kultusz,
hogy megrengeti a honi bitorlók falait!

Nem bánt a magyar, nem kell tőle félni,
csak, ha hagyjátok őt a saját földjén élni!
De Himnuszunkat senkinek nem adjuk!
Tőlünk elvenni soha, soha nem hagyjuk!

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-04-08

Ember ébredj

A kis gyermek, lassan, lopakodva,

az ágy felé tartott, hol nagyapja

a délutáni álmát aludta.

De ő felébredt a halk neszre,

és a gyermek már is kérdezte.

A padláson találtam sok régi könyvet,

de nem igazán értem mi az,

hogy a nagy,magyar nemzet?

Nagyapa, mi az, hogy Magyarország?

Búj mellém egy kis időre,

elmesélek neked mindent rendre.

Egyszer, régen, az volt a mi hazánk,

úgy hívták, hogy Magyarország.

És mi lett vele, hova tűnt,

tán a föld nyelte el?

Nem így történt drága kis unokám,

azt eladta az én dédnagyapám.

És te még éltél benne,

nem mondtad, hogy nem szabad,

nem kellene?

Kicsi voltam én még akkor,

nem szólhattam bele.

De hát nem tudta a dédnagyapád,

hogy én majd jövök, és nekem kell?

Akkor már neked sem volt hazád,

nem volt mit szívedre ölelj?

Titokban énekeltük bús himnuszunk,

sírtunk, mert megölték dicső múltunk.

Csak a lecsorgó könnyünk jelezte,

hogy a szívekben él a haza szeretete.

Nem vallhattuk magunkénak

a fák között susogó, lágy szellőt,

nem vallhattuk magunkénak,

a napot, a hegyek felett felkelőt.

Már többé nem volt a miénk

a csobogó, hűs vizű patak hangja,

soha többé nem lett a miénk

a bő vizű folyónk hullámos taraja..

Keservesen zokogott a gyermek,

siratta a sosem látott hazát,

csak a lelke és szíve élte át,

annak a gyötrő, fájó hiányát.

Hogy érezzem, mi az a nemzetem,

ha soha sem tanították meg velem?

Honnan tudjam, hogy mi az a hazám,

Ha onnan a nap sohasem sütött reám?

Ekkor álmából felébredt az ember,

a zokogás még ott csengett fülében.

Felállt, és gyorsan a tükörbe nézett,

tudta, a jövő néki így üzenhetett.

Míg élt, a zokogás ott volt a lelkében,

az édes,mámorító érzés a szívében..

Az volt a jövő, álombéli üzenete:

hogy csodás érzés a haza szeretete.

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-10-26

Fohász

Isten, te, aki oda fent vagy az égben,

Nézz le rám, mert szívem kétségben!

Erősítsd meg hitem benned kérlek,

Nem meghalni, hanem már élni félek.

Szeretnék nagyot kiáltani, hogy átszálljon

Határokon, hegyeken, tengereken át,

Ordítani süket fülekbe a világ fájdalmát.

Álljatok meg, ne bántsátok -e kis hazát.

Kik megtagadtak, önts szívükbe hitet,

Tanítsd meg újra velük a szeretetet.

Éljék át újra azt a felemelő csodát,

Hogy fohászukra az Isten megbocsát.

Szűz Mária, ajkamon, minden nap neved,

Kérlek, nyújtsd fölénk óvó, két kezed.

Istenem, hallgasd meg hát esdeklésem,

Nemzetemért aggódó könyörgésem!

Sándor Kinga

HAZÁM

Mint simogató, édes, langy szellő,

Bíbor színben pompázó, égi mező.

Úgy ragyog, mint a nap, a felkelő,

Vagy mikor a nap már lemenő.

Úgy öleli át az égi ragyogás, hazámat,

Elszakíthatatlanul, mint az inda a faágat.

Mint a méhben fejlődő gyermeket,

Az igaz, feltétel nélküli, anyai szeretet.

Drága, gyönyörű hazám, s te nagyvilág,

Hol sok millió magyar szív dobog,

Nem engedjük el egymás kezét,

Míg -e föld létezik, s míg az forog.

Édes, bús, lágy, honi ének hallik,

A haza illatát, küldik valakik.

A világ minden földtekéén át,

Játsszák a magyarok himnuszát.

Sándor Kinga

Ima Máriához

Újabb gyötrelem vár miránk,

ezért, ismét hozzád száll imánk.

Bár fölénk tartod óvó két kezed,

országodat ellepte a gyűlölet.

Odafentről védj, óvón nézz le ránk,

ismét álld meg gyönyörű hazánk.

Szemünk rád emeljük hittel telve,

hozzád imádkozunk esdekelve.

Mutass utat, mint már annyiszor,

ne győzhessen a pusztító kór.

Azok, kik örökkön benned hittek,

hozzád szólnak, téged keresnek.

Bűnös lelkünk, Istené és a tiéd,

ez a nép nem veszítheti el a hitét.

Égi atyánk, s anyánk, nézz le ránk,

halld, mily szomorúan száll imánk.

Szólj egy szót érettünk, urunknak,

Isten fiának, drága Jézusunknak.

Áldó kézzel mutass le ránk,

óvjátok meg népünk, s hazánk.

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-03-22

Szívdobbanás

Nagyot dobban a szívünk, egy a vér,

a hegyek fölött, a Kárpátok lágy ölén.

Ahol, a sok virágos rét és zúgó folyó,

ahol égig hangzik az édes hazai szó!

Gyönyörű hazánk előtt,

nincs és nem is lesz olyan határ,

mely a magyar szívdobbanásnak

majd az útjába áll!

A szírt tetején, a magasba törő fák,

óvón ölelnek, vigyáznak ránk!

Szabad a szívünk, a lelkünk ma már,

ha a vér szava szólít, nincsen határ!

A szívedre tedd most két kezed,

lelkeddel simogasd nemzeted.

Egy évszázada haza vár tégedet,

naponta imát mond éretted!

A honi ének ajkáról szabadon száll,

oly szilárdan áll, mint a büszke vár!

Az idegen, nyakába tette rabigáját,

de nem törhették magyarságát!

Öleld hát kebledre drága hazád,

minden rögét a szívedbe zárd!

A sok magyar szív együtt dobog,

a testvéri vér örök és komoly dolog!

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-05-25

Ne gyűlölj

Utcákon, tereken, tombol a gyűlölet,

Árulók által feltüzelve, arcán az őrület.

Pódiumon áll, pedig még gyermek,

Téveszméket, hamis álmokat kerget.

Árulók hada, kik lelkét megvették,

Ifjú szívét hazug szóval mérgezték.

És most gyűlöl, mert csak ezt látja,

Vakon, és süketen magát áltatja.

Nem tiszteli múltunk, mert nem tanulta,

Vakságát nemzetünk iránt, otthonról hozta.

Nem ismeri a gyönyörű, magyar regéket,

Nemzetünk múltjában harcoló, hősi népet.

Bűnössé tették, pedig még nem is élt

Eleget, élete mégis tévútra vezetett.

Júdáspénzzel kötötték be két szemét,

Hazug szóval áltatták érzékeny fülét.

Tudatlanul beállt közéjük segíteni,

Idegen zsoldosokat ellenünkbe hívni.

A magyarok földjét újra vérrel festeni,

E drága hazánkat végleg eltörölni.

Ne támadd azt, ki szívből védi a hazát,

Mert nem akar honfoglaló parazitát.

Ki nem akar idegen népet befogadni,

Nemzetét ismét gyilkos igába hajtani.

Védd -e nagy, és híres nemzet földjét,

Tiszteld múltját, Istenbe vetett hitét.

Ne találjon pusztaságot az utánunk jövő,

Mert múltunk nélkül nincs jelen, nincs jövő.

Sándor Kinga

Gödöllő 2018 április 29

Meddig még?

Hej ti élhetetlen bocskoros népség,

tolvajok vagytok ti, nem nemzetség!

Nem csak drága földünket bitoroljátok,

már sírjainkat, hős fiainkat gyalázzátok!

Száz éve már, hogy földünkön élősködtök,

száz éve már, hogy magyar szót öldököltök.

Eddig tűrte a magyar, de meddig tűrje még?

Hát néktek, már soha, semmi sem elég?

Verje meg az Isten azt a bocskoros oláhot,

mely magyar sírokat aljasul meggyalázott.

Ne legyen néki holtában sem nyugvása,

jeltelen sírjára senki se borulhasson rája!

Míg egy magyar szív ezen a földön dobban,

ti soha nem lelhettek hazára -e honban.

Ha csak egy ajakról száll is a magyar ének,

addig hazánk földje nem lesz a tiétek!

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-06-07

A gyűlölet

Mint mikor a résen befúj az őszi szél,

alattomosan utat törve magának,

arcodba, nyálát fröccsentve beszél,

nincs értelme egyetlen szavának.

Csak mondja, mondja, amit hallott,

vagy egykor hallani vélt talán.

Szíve, lehet, hogy már rég halott,

pedig még nincs az élete alkonyán.

Nem hallja a tavaszi, lágy szellő,

hívogató, csodaszép dallamát,

nem látja a napot, a felkelőt,

már nem érzi a tavasz édes illatát.

Mint a forró láva, gyűlölete beterít,

lelke úgy háborog, mint a tenger.

Ha volt is érve, az már rég elfogyott,

most látni igazán, mivé lett az ember.

Hitünk, s szívünk erős szólamát,

a sorsszimfónia édes-bús dallamát,

lelkünk hangosan énekeli, hogy védjen,

az ádáz, fortyogó, gyűlölettel szemben.

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-09-08

A haza

Itt születtél, ezen a drága földön,

hogy léteddel örökkön tündököljön.

A hazánál nincs gyönyörűbb szó,

az örök marad, soha sem mulandó!

Sűrű erdő közepén, halk muzsikát

zizeg a színes, őszi falevél,

simogat a napsugár, dalol a szél,

zenél a folyó, és minden, ami él!

Itt éltek, élnek őseid, anyád, s, apád,

tanították véled, az ősök szavát.

Valamikor tán te is szeretted,

a szépen zengő, magyar beszédet.

Mégis hirtelen útra keltél,

idegen országok vándora lettél.

Régi életed, hazád hátra hagyva,

csak mentél, vissza sem pillantva.

-E hazában miért oly rossz neked,

a sok szépségre miért vak szemed?

Miért látod rossznak mind azt a jót,

amit néked a hazád adhatott?

Hát állj meg ne menj tovább,

hallgasd a hazád édes dalát.

Visszafordulni soha sem késő,

a lélekébredése talán majd el jő!

És, mikor majd szíved haza húz,

mert lelked szomjazik -e földre,

tárd ki szíved és boldogan öleld át,

mert nem találhatsz többé ily hazát.

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-07-22

A hegedű húrján

A kopott, síró vonó nyomán,

könny csorog a hegedű húrján.

A batyuja már útra kész,

búcsút int a cigányzenész.

Nem hallatszik innen többé zeneszó,

tokba került a hegedű és a vonó.

A bőgő is elhallgatott egy időre,

vállára van vetve bőr köpönyege.

Erre a zenére sír, és mulat a magyar,

ebben a zenében minden benne van.

Folyik a könnyünk, ha mélabús a nóta,

de, ha víg, bokázunk a csárdást járva.

Töröld le bús könnyed, te cigányzenész,

mi szívünkkel követünk bárhova mész.

Magyarok ajkáról csendül a nótaszó,

ha újra előkerül a hegedű, és a vonó!

Sándor Kinga

Gödöllő 2021-02-25

Libsi kesergő

Ha kérted volna, hogy boruljak térdre,

legyek büszke az átkozott Júdás pénzre,

hát megteszem!

Nem tudom, hogy hova tettem az eszem.

Vörös kendővel bekötötted szemem,

aljas emberre változtattad a nevem!

Suttogtál fülembe gonosz szavakat,

ezért, átléptem a biztonságos falakat.

És akkor lábára néztem, ó én árva,

a nadrágja alól kivillant a koszos patája.

És miközben, álnokul nagyokat lódított,

vörösen izzó, zavaros szemével bódított.

Testem átjárta a pokol kénköves bűze,

számból tódult a hazugság forró tüze!

Elvesztem én már, mikor neki hittem,

általa, én is aljas, hazaáruló lettem.

Ígért sok-sok pénzt, gyönyörű palotát,

örök életet, sokszínű, Európát!

Ma, itt állok kifordított, üres zsebbel,

hitvány, hazaárulásom szégyenével!

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-11-24

Fotel forradalmárok

A mai napon az a hír járja,

hogy a forradalmárok

nem mennek az utcára.

A giga tüntetést most

fotelban ülve nyomják,

a piát is otthon isszák!

Körbe vették már magukat

síppal, dobbal, kereplővel,

fehér poros ajzószerrel!

A fogatlanok is otthon ülnek,

fennhangon, rikácsolva,

fröcsögő nyállal tüntetnek!

Dugulj el már gyorsan, mert,

ha elege lesz a szomszédoknak,

egy szívlapáttal pofán csapnak.

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-03-29

Hazugság! Ballib a neved!

Brüsszelből jöttek a hírek,

K.O. lett az ellenzéknek.

Torz vigyor ült ki a pofájukra,

ismét rákattantak a hazugságra!

Előbújtak és taposnának,

rúgnának és aláznának,

titulálnak ocsmány szavakkal!

Na-na, hátrább az agarakkal!

Voltunk mi már patkány,

szánkból folyt a moslék,

ezt ordította ránk,

a sok, aljas balfék!

Volt már haveri kutya,

meg roppant erős kép is,

diliházból szabadult,

hazug álmentős is!

A felemás korlát sem állt

oly nagyon messze tőlük,

Sőt, a zárt ajtónak is volt,

aki nagy hévvel neki lendült.

Volt sírás-rívás, visítozás,

idős emberekre taposás.

Lyukas zokni premier plánban,

és mégis itt élnek -e hazában.

Volt kép és zenelopás,

hamis videók gyártása,

hazugságok tömkelege,

és még most köztünk él a

ballibbantak aljas serege.

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-07-21

Az őshazára esküszünk!

Immár hallja meg hangunk a nagyvilág,

a magyar népnek szent, igaz szavát!

Ismét támadják nemzetünk, hazánk,

két lábbal rúgna belénk a sok galád.

Tán azért támadnak, mert félnek tőlünk,

hisz az égieknél kiváltságos földi létünk.

Félik nyelvezetünk gyönyörű szavát,

lágy zengését, zenélő ritmusát.

A magyar rég megmutatta küzdő arcát,

és ma újra kell vívnia nehéz harcát!

Ellenünk hirdettek nemtelen háborút,

de hazánkat most széttépni nem hagyjuk!

Országunkat ma is árulják a becstelenek,

hogy az ősi földön legyünk nincstelenek!

Nem hagyhatunk rajtunk többé ily gyalázatot,

hát emeld magasba a szent, magyar zászlót!

Oly sokszor folyt hazánkért könnyünk,

de mára már eggyé forrt, és forr a vérünk!

Soha többé nem taposhat senki rajtunk,

győzelemre visszük igaz harcunk!

Mert a hit, remény, szeretet, jellemzi

a csodás, nagy magyar nemzetet!

Az ezer éves őshazánkra esküszünk,

míg e föld forog, mi, addig itt leszünk!

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-05-12

Álmodtam?

Bolyong a szülő, az özvegy, az árva,
nem talál a sírhantnak nyomára.
Nem borulhat térdre, zokogva, sírva,
nem hullajthatja könnyét a sírra.

Lerombolták, aljas módon megtaposták,
kereszt sem jelzi már a nyugvók helyét.
Meggyalázva, az enyészetnek odadobták,
ezzel is meggyötörve a gyászolók szívét.

Nem zúgnak többé a szélben a harangok,
a lélekharang sem szól, elnémult mára már.
Halottat kísérnek útjára a némán gyászolók,
mindenki egy betiltott, csodás hangra vár.

Mikor a sírhoz ér a méla, bús menet,
nincs más, csak a gyász, és a lélekben zokogó.
Némán eresztik a sírba, imádkozni nem lehet,
kopog a föld a koporsón, mely egyre halkuló.

Álmomból, zúgva ébreszt a vidám harangszó,
méltósággal suhan, beszáll mindenki ablakán.
Imára kulcsolom kezem, Istenem! De jó,
hogy ez, csak egy rossz álom volt csupán.

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-04-03

A vén sátán

A pokol mélységének ő a mindenható atyja,
Szellemi ágyékából született a sok-sok fattya.
Sátáni tekintettel a bűvkörébe terel,
kénköves, bűzős lehelettel a keblére ölel.

Egymást taposva, a kedvében járnak,
hogy véget vessenek a fenti világnak.
Rusnya, torz lelkük, emberi alakot öltve,
a vén sátánnak, pokoli eszméit követve.

Immár, jaj, a férfinak, és a gyenge nőnek,
jaj, lesz a gyermeknek, és a csecsemőnek.
Kedvére népesíti be a lenti, gonosz világát,
egy maga őrzi, és uralja a pokolnak kapuját.

Buja életet kínál, a földön szerteszét,
métellyel mérgezi az ingatagok lelkét.
A pokol mély bugyrából kinyújtja a kezét,
forró vasbilinccsel őrzi a tévelygők lelkét.

De egyszer majd vége lesz a sátáni létnek,
s a pokol tűzében égnek a gonosz lelkek.
És a földi, igaz nép ismét szabadon élhet,
Mert Isten adta,és vigyázza, az emberi létet.

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-04-02

Márciusi ünnep

Márciusi ünnep, zászlók a magasba,
magyar szívek fölött díszlik a kokárda.
Melengeti, megdobogtatja szívünk,
A régi időkre, a hősökre emlékezünk,

Bár eltelt már az óta sok-sok borús év,
emlékeinkben ma is él minden hősi név.
Mutassuk meg, hogy nem haltak hiába,
ha kell, a hazáért mi is megyünk a halálba.

Sokan nem hallják miként sír, zokog
az idegen lépte-nyomán földünk,
könyörögve kér, esdekel, jajong,
hogy hagyjatok végre nekünk élnünk.

Hányszor maradt hazánkon idegen
hadaknak, öldöklő, véres lábnyoma,
tőrt döfött aljasul a fájó szívekbe,
mikor fejünk felett ott volt a rabiga.

És a hódítok most is láncokat akarnak,
szívesen látnának bennünket rabnak.
De a magyar, nem szolgaságra termett,
hanem küzdelemre, örök harcra edzett.

Hazánk több mint ezer évre tekint vissza,
földünk dúlta török, volt osztrák rabiga!
De leráztuk magunkról, eltörtük bilincsünk,
hogy szabad legyen népünk, s nemzetünk!

Széttépték hazánk, de a nemzet megmaradt,
mert bár hányszor rátörtek, fegyvert ragadt.
Emlékünkben most is élnek, nemzetünk hű fiai,
Kiknek a haza iránti hűsége, tette ma is óriási.

Drága földünk, zászlód alatt menetel néped,
a háromszínű lobogó hirdeti minden tetted!
Rólad szól minden ima, minden költemény!
Üzeni a széllel szállva, erő, hűség és remény!

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-03-14

Ez itt, a mi hazánk

Újra felébredt a gyűlölet lángja,

nem csak a szíveket, a lelket is

már-már börtönbe zárja.

Büntetne, mert magyar vagy,

mert szereted a hazád,

büntetne, mert magyarnak nevelt,

apád, és édesanyád.

Ne féljen soha az, kinek erős

a hazai földbe vetett gyökere,

azok szívét soha sem töri meg

az árulók gyűlölete!

Ősünk egészséges magot vetett,

abból nőtt az erős gyökeretek!

De az ellen, ocsút is belerejtett,

az idegen szívűek, ebből keltek.

Nekik nem jelent a haza semmit,

eldobnák, mint az elnyűtt holmit!

Árulják már oly sok évtizeden át,

semmivé tennék -e drága hazát!

Az ocsúból, eltorzult lelkük,

csak silány gazzá fejlődhetett,

ezért érzik az ádáz gyűlöletet.

Gonosz lelkük nem tudja érezni,

hogy mily jó magyarnak lenni,

-e csodás földön megszületni,

élni, és majdan itt meghalni.

Nem érzik a hazai föld édes illatát,

mely, a magyar szívet szorosan öleli,

és lelkét, szeretettel fonja át.

Földünk elrabolhatták, de szívünk,

most is egy ütemre dobban,

hiába űznének ki bennünk,

mi maradunk, magyar honban.

Ez a mi földünk, és a mi hazánk,

nem taposhat rajtunk a nagyvilág!

Örökkön élni fog a magyar nemzet,

nem a vég jön, hanem az új kezdet!

Újra tanítjuk gyermekinket

erős, magyar szívvel élni!

Ébredj magyar! Itt az idő,

hazánkért újból összefogni!

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-11-28

Méltatlanul magyar honban élni

Ne tűzzétek ki méltatlanul a kokárdát,
Mert lángra lobban, és elégeti szívetek!
Ha látjátok hitünk szimbólumát, a keresztet,
A haragtól, borul el elmétek, s a szemetek!

Zászlaink Lobogása láttán, még a szélnek is
Megtiltanátok, hogy lágyan fújjon, zenéljen,
Idegen jelképet tűznétek ki a nemzeti helyett,
Tiltanátok, hogy lobogónk helyettünk beszéljen.

Ami magyar, többé még krónika sem említené,
Lépteitek nyomát rideg, pusztaság kísérné.
Honunk felperzselné rettenetes gyűlöletetek lángja,
A magyar nemzet, nem lenne más, csak egy máglya.

Sóval hintenétek őseink, áldott lába nyomát,
Mert elárultátok nemzetünk, hitünk, és a hazát.
Nincs helyetek, létetek, a megszentelt, ősi földön,
Ellenséget hívnátok hazánkra, hogy öldököljön!

Hazug szóval keresitek a tudatlanok kegyét,
Hamis ígéretekkel veszitek el szívét, és eszét,
Aljas tetteitekre, még az ég is zeng, s beborul!
Nem élhettek többé -e hazában méltatlanul!¬

Sándor Kinga

Bárhol élsz a világon

Tán csak álmodban láttad, hol van az őshaza,
de, ha bárhol bántás ér, indulj, várunk haza.
Ha nem tudnád, majd meg tanulod nyelvünk,
mit őseink beszéltek, és örökül adtak nekünk.

Ha egyszer az ősi földre lépsz, érzi azt szíved,
és nem csak ébren játszik a képzeleted.
Mert haza értél, otthon vagy végre, valahára,
érezned kell, a honi szeretetnek nincs határa.

Tán itt majd másképp süt a nap, és fúj a szél,
mégis, ez az igazi hazád, bárhol is születtél.
Tán nincs annyi erdő, és a tenger sem vár,
de Itt is él a csodás, sokszínű jégmadár.

Hátra hagytad szülőfölded, a messzi hazád,
mit szívből szerettél, és eddig jó volt hozzád.
De a rossz ott is immáron beköszöntött,
a gyűlölet életedre tört, hazádból elüldözött.

Most térj meg magyar földre, őseid honába,
mely tárt karokkal vár, hát ne várasd hiába.
E honban szíved, és életed majd nyugvásra lel,
de azt soha ne feledd, hogy itt, magyar földön
a hazáért, nem csak élni, hanem halni is kell.

Sándor Kinga

Igaz szívvel a bátrakért

Most is itt állunk fejünket lehajtva,
itt állunk, hogy rátok emlékezzünk.
Bátor lelketek szólít újabb harcra,
a szabadságért mi is tűzbe megyünk.

A szabad, magyar népért harcoltatok,
még most is él a forradalmatok.
Az emberek szívében ma is ott dobog,
minden csepp vér, mit hullattatok.

Ha végig járjuk az emlékek útját,
és mikor a léptünk újra ott kopog,
dicsőítjük a bátrak igaz harcát,
emléketek mindörökké élni fog.

Kik ott, az utcák kövén haltatok,
kik a halállal szembe szálltatok,
és fegyvert fogott a gyönge kéz,
ezt látja minden szem, amerre néz.

Orcánk most is könnyben ázva,
hisz, sok magyarnak vére folyt.
Büszkén mentetek mind a halálba,
mert szívetek bátor, és erős volt.

A kokárdát melletekre tűztétek,
amit azóta is minden magyar ért,
Imáink fájón szólnak, értetek,
fohászunk szóljon mindenkiért!

Márványkőbe véssük hős nevetek,
hogy soha, senki ne feledhesse azt,
az utcákon az igazság harcolt veletek,
és a haza árulói, ott fojtották vérbe azt!

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-03-04

A mi hazánk

látjátok-e gyönyörű honunkat,
a hegyeket, tavakat, folyókat,
látjátok-e a felszántott földeket,
a búzától sárguló, tág mezőket?

A vidáman csacsogó patakok,
a szomjat oltó, bő vizű források,
ősidőktől bennünket szolgálnak,
és mindezt odaadnátok másnak.

Lehet-e csodásabb, mint a honi,
gyönyörű, vadcsapásos téli táj,
mint a langy szellővel, érkező
tavaszi, illatos napsugár?

Vagy mint a nyár, forró lehelete,
és rá, az ősz, borzongató felelete.
Feladnátok-e mind ezt a csodát,
a leélt évek minden pillanatát?

Miért feledtétek el mind azt a jót,
amit néktek ez a föld megadott?
Az aggodalom érte, szívünkbe váj,
néktek még az elpusztítása sem fáj.

Míg élünk, ez a föld a mi hazánk,
bármi jó, vagy rossz várjon ránk.
A virágos rétek, vagy a havas táj,
ahol a vad, és az ember együtt jár.

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-01-13

Vihar után

Öklét rázva, dühöngve jött, és tombolt,
maga körül mindent földig lerombolt.
Nem kímélt fát, madarat, embert,
nem kímélt daloló folyót, és tengert.

A csodás, kék eget festette feketére,
lépte nyomán folyt, a természet vére.
A szelíd, hűs folyó is kilépett medréből,
hidakat zúzott, amit kapott az embertől.

Vajon az ember is az őrült vihartól tanulta,
hogy aljas pusztítás maradjon nyomába?
Elpusztítsa múltunk, egy nagy nemzetet,
mindent, amit az ember alkotott, teremtett.

Neki támadt az ősi fáknak, tombolva, hörögve,
könnyedén, mint a pálcát, őket derékba törve.
A fákat kicsavarhatja, kettétörheti a dühöngő szél,
de az igaz ember gerince, töretlen marad, míg él!

Bűzlő, szeméthegyeket, messziről összefújta,
a parázsló tüzeket, aljas módon felszította.
Hát tombolj vihar, te lélek nélküli természet,
Sötét, bűnös lelked, egyszer majd elemésztet.

Az őrült pusztítását maga mögött hagyva,
egyenlőre tovavonult, kajánul vigyorogva.
Ám a tomboló viharral, bőséges eső érkezett,
mely eloltotta a tüzet, és elmosta a szemetet.

Minden romokban, kormosan, megtépázva,
a szeretetre szomjazó lelkeket meggyalázva.
A tört ágú fa, a széttört szánkó ott feküd árván,
így nézett ki a táj, a vihar, és az emberi csata után.

Sándor Kinga

Gödöllő 2018 12. 30

. Nem a mi ünnepünk

Miért akarod, hogy örömtáncot járjak,
meggyalázott teste felett hazámnak?
Tiltod, hogy könnyeim folyhassanak,
Bús sóhajaim szabadon szállhassanak.

Miért nem tiszteled mély gyászom,
azt sem engeded, hogy szívem fájjon.
Mert fáj, ha végig nézek ellopott,
megcsonkított, gyönyörű hazámon.

Örökké látom, hazug, kajánkodó, orcátok,
hisz már történelmünket is ellopnátok.
Miért kell, hogy szeresselek, tiszteljelek,
mikor ég bennetek a pusztító gyűlölet.

Bárhol is éljek, őshazám keblére ölel,
és tudd, az a pillanat sohasem jön el,
hogy egy magyar, előttetek fejet hajtson,
a büszke népem, örökre elnémuljon.

A himnuszotok soha nem lesz az enyém,
veletek együtt énekelni szégyelleném.
Lelkem, a tiétekbe, bántón beleremeg,
szívem húrját csak a magyar pendíti meg.

Lehet keleten, nyugaton, északon és délen,
nótáink csak magyar ajkon szólnak szépen.
Múltunkat, senkinek soha oda nem adjuk,
nagyjaink zenéjére a táncot magunk ropjuk.

Elvehettétek tőlünk, földünk és az életünk,
de nem vehetitek el soha a hazaszeretetünk.
Bár, a négy égtájon idegen szó is hallik már,
azért mi tudjuk, hol van az igazi magyar határ!

Sándor Kinga

Gyertek haza magyarok!

Egyszer már elvették drága hazátok,
most újra megtörténhet ez veletek.
Magyarok, gyertek haza! S hozzátok
magatokkal az ártatlan gyermeketek.

Ne hagyjátok, hogy másért haljon,
fiaitok vére elrabolt földért hulljon!
Hisz az már többé nem lehet tiétek,
ott csak halnotok kell, s nem élnetek!

Benneteket állítanak majd az első sorba,
hogy védjétek a nemzetrablók seregét!
Hulljon a magyar vére, mint a régi korban,
De még nem ismerik a magyarok Istenét!

Halljátok hát ti, kik egy nemzet sorsáról
a múltban, és most is aljasul döntetek!
Ha az a föld, nem lehet újra a miénk,
Fiainkat sem hagyjuk halni értetek!

Hazánkból mit elraboltak, magyar vérrel
ne áztathassa semmilyen bitorló többé!
Hiába vették el igaztalanul, aljas csellel,
a miénk, magyaroké marad mindörökké!

Ha most haza jöttök, erősödik nemzetünk,
és újra, erős, nagy Magyarország lehetünk!
Akkor ismét térden imádkozhatnak ezek,
hogy a magyarok nyilaitól mentsetek!

Gyertek haza magyarok, vár az őshaza!
Ne haljon ki nemzetünk, hív a vér szava!
Magyar honban, magyarként élhettek,
gyertek haza, mi várunk bennetek!

Giga tünti, libsi módra

Ma ez a parancs, rikkantott egy vörös ripacs!
Irány most a Kossuth tér, jaj, de itt a hideg tél!
Hó még ugyan nem esett, kegyesek az égiek.
Ám azért az esőáldás, hívatlanul mégis jött,

hogy lássa, mit művel a sok, vörös kisördög.
Öreg diák, tán vén is már, de azért ő ott áll.
A gigából, mini maradt, mind a koncertre szaladt!
Nem tehetnek róla, így hozta őket a gólya,
Vörös színű fotel volt mindnek a popója.

Sándor Kinga

Jön

Csak jön, és jön, dübörög a sok ezer láb,
Útjukat kerítés állja, erre nincs tovább.
Drótot vág, és azon bújna át a nemtelen,
Nem fogja fel ésszel, hogy tette, becstelen.

Esztelenek, gyilkosaikat várják tárt karokkal,
Hazájukat védők, összeszorított marokkal.
Elvesz mindent, ami a másé, amerre jár,
Mert úgy gondolja, hogy neki mindez jár.

Templomot, hitet, keresztet taposnak,
Ártatlan embereket ölnek, aláznak.
Istenük nevében veszik el életünk,
és mindent, amit mi tisztelünk.

Érezted-e már szívedben forrni a véred,
Hogy gyilkossá válsz, attól kell félned?
De gyilkos-e az, ki a hazáját óvja, védi,
Vagy hős, mert néki ezt kell tenni?

Ezt diktálja az élethez való jog, a szív,
A hazáért való, feltétlen nélküli tisztelet.
Nem gyilkolni, de életünkért harcra hív,
A család iránti, áldó, szívbéli szeretet.

Sándor Kinga

Gödöllő 2018-10-18

Néked mit jelent?

Ha azt mondom haza, néked mit jelent,
e szó hallatán megdobban -e szíved?
Csordult -e már ki könny szemedből,
mikor hazád felett a nap tündököl?

Nékem a világot, a nyíló barka ágat,
a tiszta kék eget, a szomjat oltó vizet.
A születést, az elmúlást, az életet,
a megbocsájtást, és a szeretetet.

A messzi hegytetőt, a dombokat,
a hazánkat általszelő folyókat.
Csobogó patakot, álló tavakat,
susogó szellőket, vad viharokat.

Szeretem a hajnali madár füttyöt,
a zöldellő, méhek járta mezőt,
az arcomat simogató nap sugarát,
mely a szívem és lelkem járja át.

A haza, nem csak egy kimondott szó,
hanem egy édes, vibráló érzelem!
Bárhol legyek, oda mindig visszavárnak,
a hazámat, és magát a szót is szeretem.

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-11-18

Átok

Soha ne tudjátok meg, mi a szeretet!
Soha ne tudjátok meg, mi a nevetés!
De érezzétek milyen némának lenni,
Senkitől sem szeretve a sírba menni.

Ne lássatok több szépet, s csodát,
De lássátok, hogy utál a sok barát!
Ne érezzétek többé a nap melegét,
De érezzétek a jéghegy leheletét!

Végül, hulljon rátok a mennydörgős
ménkű és az ég!
Ezt kívánom néktek én és a nép!

Sándor Kinga

Ha halni kell a békéért

Százhetven év után, ismét ölni akarnak,
Bitófát kínálnak a hazáját védő magyarnak.
Nap, mint nap fenyegetnek, akasztással,
Az igaz, magyar népet, pusztulással!

És mi mégis ott leszünk, mert ott a helyünk!
Ha hív a haza, eggyé válva, mind elmegyünk!
Menetelünk a békéért, csodás hazánkért,
Nemzetünkért, a magyar megmaradásért!

A bitangok, kik most bennünket fenyegetnek,
Ők csak élhetetlen, hazaáruló, gyáva férgek!
S, ha mégis halni kell, hát akkor meghalunk,
De hazánkra semmi pénzért nem alkuszunk!

Ne félj magyar, te erősebb vagy mindennél,
Hisz annyi aljas árulást, háborút, már túléltél!
Ha hallod a szózatot, mely élni, vagy halni kér,
Milliók érzik át, mert eggyé forr a szív, és a vér.

Sándor Kinga

Terror háza

Utcára veti árnyékát egy szürke ház,
falán sok-sok névvel és képpel.
Alattuk ilyenkor gyertya tüzek égnek,
tisztelegve a hős hazafik emlékének.

A ház hűen őrzi múltunk fájdalmát,
minden falát az aljas bűn hatja át.
Ahol elhalt sikolyok kísértik a múltat,
ahol kéjjel gyilkoltak igaz hazafikat.

A terror házát sokan nem ismerik,
nem hallottak, nem tudnak róla,
Hogy ismerjék, oda kell vinni őket,
vissza kell vinni a fiatalt a múltba.

A pince nyirkos volt, sötét és hideg,
ott nem volt semmi más,
csak egy ráccsal fedett kicsi verem,
és egy embernyi, falba vájt üreg.

Megalázták, a padozat rácsán át
ontották rá a bűzös szennyet,
körbe állták és kéjesen, röhögve,

mind levizelték és az arcába köptek.

Napokon át fejére, lassú ütemben,
szüntelen kopogással, a víz folyt,
nem menekülhetett sehova előle,
a falban csak egy talpalatnyi hely volt.

Fiatal, vajon jártál -e már ott,
láttad -e a rémséges valót?
Átérezted -e a sok kínt,
lelkeddel hallottad -e a jajszót?

Ha majd álomra csukódik szemed,
életre kelnek az ott látott képek,
nem tudod már soha elfeledni
az embertelen rémtetteket.

Nem jöhet többé vissza a múlt,
ember nem halhat ily méltatlan halált!
Fiatal! Tisztelettel hajts fejet előttük,
tiszteld az embert és a létet magát!

Sándor Kinga

Gödöllő 2019-10-1

Vihar után

Öklét rázva, dühöngve jött, és tombolt,
maga körül mindent földig lerombolt.
Nem kímélt fát, madarat, embert,
nem kímélt daloló folyót, és tengert.

A csodás, kék eget festette feketére,
lépte nyomán folyt, a természet vére.
A szelíd, hűs folyó is kilépett medréből,
hidakat zúzott, amit kapott az embertől.

Vajon az ember is az őrült vihartól tanulta,
hogy aljas pusztítás maradjon nyomába?
Elpusztítsa múltunk, egy nagy nemzetet,
mindent, amit az ember alkotott, teremtett.

Neki támadt az ősi fáknak, tombolva, hörögve,
könnyedén, mint a pálcát, őket derékba törve.
A fákat kicsavarhatja, kettétörheti a dühöngő szél,
de az igaz ember gerince, töretlen marad, míg él!

Bűzlő, szeméthegyeket, messziről összefújta,
a parázsló tüzeket, aljas módon felszította.
Hát tombolj vihar, te lélek nélküli természet,
Sötét, bűnös lelked, egyszer majd elemésztet.

Az őrült pusztítását maga mögött hagyva,
egyenlőre tovavonult, kajánul vigyorogva.
Ám a tomboló viharral, bőséges eső érkezett,
mely eloltotta a tűzet, és elmosta a szemetet.

Minden romokban, kormosan, megtépázva,
a szeretetre szomjazó lelkeket meggyalázva.
A tört ágú fa, a széttört szánkó ott feküd árván,
így nézett ki a táj, a vihar, és az emberi csata után.

Sándor Kinga

Zászló a porban

Férgek által megalázva, aljasul megtaposva,

Zászlónk, hazaárulók keze által hullt a porba!

Ez egy őrült elme, melynek, tette nemtelen,

Sír, zokog a lelkem, hova tartasz nemzetem?

Ki az-az áruló, a galád, ki téged tapos, gyaláz?

Ki az, aki által -e jelkép porba hullt, és megaláz?

Pedig csak odafent loboghat, ott lehet szabad,

De nekik mindez, csak egy színes rongy darab.

Nékünk ez a zászló jelkép, a magyarságunk,

A nemzetünk, létünk, a hovatartozásunk.

Melyet büszkén emelünk mindig fel a magasba,

Alatta igaz hittel vonulunk, szélben lobogtatva.

Ők, kik egy nemzeti zászlót nem becsülnek,

Félő, tán egyszer még az életünkre törnek.

Ahogy tették aljasul, máskor is mindezt vélünk,

Hogy elvesszen a magyar haza, és honi létünk.

Zászló a porban!

És most jaj-t kiált, hazánk, s, a magyar nemzet,

Azt taposták, amely bennünket felemelhet.

Sírt szívünk, ahogy ott feküdt, árván a porban,

A hazaárulók által taposva, -e drága honban!

Zászlóinkat a magasba, most és mindörökké!

Ez az ország, csakis a miénk, a magyaroké!

Nem győzhet az áruló, mert mi érte harcolunk,

Büszkén hirdessük, hogy még élünk, s vagyunk!

Sándor Kinga

Gödöllő 2018.

Trianon, csak egy tollvonás

Csak egy tollvonás, csak egy vonal,

amelyben egy nemzet sorsa van.

Átrajzolt térkép, mely jelzi az új

határt, a szétszakított hazát.

A vonal túloldalán maradt hazám,

odaát maradt édesanyám, s apám,

Sírt szemem, zokogott a lelkem,

siratta orvul, elrabolt életem.

Jajszó lepte el a hegyeket, völgyeket,

az ezeréves, suttogó fenyveseket.

Reggel a gulya, legelőre menne,

de az a borzalmas vonal már többé

nem engedte

.

Az ember értetlenül, döbbenve állt,

ám a táj, olyan volt, mint régen.

Ám a madarak csapata odafent szállt,

ők repültek szabadon, a magas égen.

Belesajdultak a szívek, fájón,

a hazától elcsatolt minden tájon.

Egy kicsit meghalt a lélek,

keserűn csendült a honi ének,

A szerető a túloldalról sírva integet,

egy vonal választotta el a szíveket.

Nem csókolhatja már a nő, édes ajka,

nem ölelheti át a férfi, két erős karja.

A gyermek, a hajnali pírral érkezett,

még nem tudja, hogy magyarként,

idegen honban született.

Az idegentől áldás soha sem lesz rája,

ez, nem az ő hazája!

Egy a szívünk, nyelvünk, egy a hazánk,

A szívekben addig nem lehet nyugság,

míg el nem jön az, az idő, hogy újra

nagy lesz, a csonka Magyarország!

Bár most is saját földünkön élünk,

de érettük, nem hullajtjuk vérünk!

Nemzetünkkel, együtt dobban szívünk,

az igaz hazánkért halunk és élünk!

Konduljatok érces torkú harangok!

Egyként konduljatok!

Zúgjátok el a száz éves bánatot!

A száz évre, ez legyen válaszotok!

Könny hull imára kulcsolt kezünkre,

soha sem szűnő bánat szívünkre.

Az ajkakon ima szálljon hazánkért,

fohász, a magyar megmaradásért!

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-05-27

Szóljatok harangok!

Szóljatok harangok a Kárpát-medencében,

szerte a nagyvilág, minden szegletében!

Zúgjátok a szélbe a magyarok fájdalmát,

a magyar ajkú népnek minden bánatát!

Elvették hazánk csoda szép részét,

idegen hatalom uralja magyar ajkú népét!

És most örömünnepet ül, a bitorló, a galád,

ünnepeli nemzetünk nagy fájdalmát!

-E napon, a házainkon fekete zászló

lobogjon!

Hazánkért , ajkunkon ima, szóljon,

sokmilliónyi szív együtt dobogjon!

Öltöztessük gyászba az országot,

hol a magyarnak szemébe tűz lobban!

Kondítsunk meg minden harangot,

ahol egyetlen magyar szív is dobban!

Ércesen zengő hírnökök, hát zúgjatok,

az emberek szívébe égjen hangotok!

Üzenjük! Nem halunk ki senki kedvére,

bennünket, Isten és Mária ölel keblére!

Mi, magyarok, élhetünk bármely

bitorló ország, elnyomó uralma alatt,

az ott élő, büszke nemzetünk része,

magyar volt, és örökkön az is marad!

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-05-17 

Nem feledünk

/2006. áldozatainak emlékére/

Október volt akkor, a nép forrongott,

lovas rendőrök bősz csapata vágtatott.

Skandáló tömeggel volt tele az utca,

válaszul szólt a gumilövetű puska.

Nem látok! Egy rémült jajszó hallatszott,

ég felé tárva két kezét, hangosan zokogott.

De nem volt irgalom, pedig már elalélt,

a fekete gumibot még akkor sem kímélt.

Már a földön fekvő tehetetlent rúgták,

majd az alélt embert a földön húzták.

Nagyot csattant a bakancs a nyakszirtre,

a következő élvezettel rúgott a vesébe.

Keményen kiadták a szörnyű, aljas parancsot,

az ünneplőkre küldték a megvadult csapatot.

Nem kérdeztek senkit csak vak dühvel ütöttek,

iszonyú félelmükben menekültek az emberek.

Nem volt segítség, mindenki menekült,

az utcára sűrű, szúrós füstfelhő települt.

Mindenhol rémült asszonyok, gyermekek,

nem kíméltek senkit, sem ifjat, sem öreget.

Térdepelt az ifjú, a rendőrsorfal előtt,

nemzetiszínű zászlót tartott a feje fölött.

Valaki a kezéből kitépte, s földre dobta,

majd vak dühvel, haraggal azt megtaposta.

Most már a térdeplő ifjat is ütötték, rúgták,

úgy mint a zászlaját, őt is a földbe taposták,

Nem volt más bűne, csak szerette hazáját,

De vajon miért taposták meg hazánk zászlaját?

Sándor Kinga

Gödöllő 2020-01-20

MOND

Mond, érted te azt, amit mondasz,

Vagy, csak csukott szemmel, süket fülekkel,

Bezárult szíveddel futsz, rohansz?

Magyar vagy, vagy netán a Magyar ellensége?

Itt születtél, Magyar honban még sem érted nyelvét.

Tán nem Magyar anyának szívtad a tejjel telt keblét?

Hogy értessem meg veled, mi rossz, mi jó neked?

Hisz együtt örülünk, sírunk és nevetünk veled,

Hazádat hátra hagyva, miért jó az neked, mond

Tán máskép kél a nap és máskép nyugszik a hold?

Világ vándora akarsz lenni, mikor itthon lenne mit tenni,

Távol hazádtól, talán jól élsz, de lelked is kap enni?

Vagy a múlt annyira követ, hogy nem veszed észre,

Most már megszelidültek a viharos szelek?

Szárnyal, énekel, fúj susog, vizeinken vitorlát bont.

Segíts itt tartani, ezt a melengető, vidám szellőt.

S, ha maradsz, de a fájdalom a múlt miatt elvakít,

Szívedbe szeretet helyett sötét harag költözik.

Mert még nem érted, hogy miért van ez a sok rossz,

Csukott szemmel nem láthatod, hogy ki a gonosz.

Nyisd ki szemed, füled és tárd ki bátran a szíved, mert

A sok rossz után, csak jobb jöhet és mindig jobb jöhet.

Ha földre küldtek sokszor, fel állni mindig nehéz,

De hidd el, ha akarod, feléd nyúlik sok a segítő kéz.

Sándor Kinga

Európa könnyei

Van egy földrész, mely, nemzeteknek jövő,

Kit lábbal tapos most, a sok semmit tevő.

Az elfáradt Európa, ki, most sír, jajong, zokog,

Kit próbálnak eltaposni az aljas honfoglalók.

Európa, ki eddig büszkén állta a viharokat,

Ki megtűrte földjén a hazug, csalókat.

Ki menedéket adott a jónak és rossznak,

Ki nem kérdezte, hogy Te honnan jöttél és ki vagy.

Európa, ki óvón, féltőn ölelt, s tárt karokkal várt,

Hogyha majd egyszer visszatérsz, találj hazát!

S most még sincs ki, törölje könnyeit,

Nincs, ki védje vérző, fájó nemzetit.

Öreg, ráncos arcán a könny barázdákat szánt,

Jajkiáltását csak egy nemzet hallja, érzi át,

Ki, szíved közepén, ezer éve ott dobog,

Egy hatalmas nemzet, egy kicsi, bátor, ország,

Ki mindig védett téged, ő az,

Magyarország!

Sándor Kinga

Magyarnak lenni

Kik, nem értitek az idők szavát,

Kik, élvezettel gázoltok

Embereken, nemzeten át.

Ne gyalázd nemzeted,

Ne gyalázd a hazát,

Mert egyszer eljön az idő,

Mikor szíved, honi rögért kiált.

Miért köztünk -e a háború,

Tán nemzetségünk nem egy tőről fakad?

Mily mély gyűlölet az,

Mi benneteket éltet és így üzentek hadat.

Mindent, miben hiszünk, felépítünk,

Lábbal tapostok, már oly sok éven át,

Gyalázzátok hitünket és a hazát.

Kik vagytok ti, akik nem tudnak hinni,

Kik keserű itallal akartok koccintani.

Silány lelketekkel, nem érzitek mi az,

Embernek, magyarnak, nagynak lenni.

Sándor Kinga

ÁTOK

Soha ne tudjátok meg, mi a szeretet!
Soha ne tudjátok meg, mi a nevetés!
De érezzétek milyen némának lenni,
Senkitől sem szeretve a sírba menni.

Ne lássatok több szépet, s csodát,
De lássátok hogy utál a sok barát!
Ne érezzétek többé a nap melegét,
De érezzétek a jéghegy leheletét!

Végül, hulljon rátok a mennydörgős
ménkű és az ég!
Ezt kívánom néktek én és a nép!

Sándor Kinga

ÉDES HAZÁM

Édes Hazám, mondd, mi jöhet még,
Morajlik, reng alattunk a föld,
Dörög, villámlik, leszakad az ég!
Drága Magyar hon, mi jöhet még!
Édes Hazám! Mondd, meddig tűröd még!

A politika színpadán, ugrál őrjöngve,
Ostorával pattintgatva a sátán.
Vicsorog, mocskolódva, hörögve,
Nagyot üt a magyarok hátán.
Édes Hazám! Mondd, meddig tűröd még!

A haza árulói suttognak pokol urának
fülébe, mélyen meghajolva előtte.
Imádva, nyalva talpát, árt a hazának,
Kén gőzös, büdös métely árad belőle.
Édes Hazám! Mondd, meddig tűröd még!

Magyar ellensége lett a Magyarnak,
Árulói ostorpattintásra belénk rúgnak.
Az ördögnek így árulják pénzért magukat,
De a pokol üstjében ezért bele fúlnak.
Édes Hazám! Mondd, meddig tűröd még!

Ha nem ismerik, hát féljék a Magyar népet,
Ők nem birkák és vezényszóra nem is béget.
Mert Magyar bárhogy is bántja a Magyart,
Az idegennek halnia kell, mert háborút akart!
Édes Hazám! Tudom, nem tűröd tovább!

Sándor Kinga

Isten áldd meg a magyart

Ismét háborúba megy a magyar

úgy, mint sok évszázadon át,

hogy őrizzék, óvják Európát,
és megvédjék -e kicsi hazát!

Csatasorba állt az idegen hatalom,
összefogva a belső ellenséggel.
Nem érhet véget a honi nyugalom,
védjük a hazát erős karral, hittel!

Ma még nem a fegyver ropog,
csak ők áramlanak határokon át.
Az ellenség jön, nem kopog,
ránk kényszerítené akaratát.

Most háborút kell nyernünk,
és nem csak egy kicsi csatát.
Az elleninket eltörölnünk,
hogy megvédjük a hazát!

Zászlónk színe lelkünkben ég,
ott lobog ez már nagyon rég.
A hit az erőnk, a hűség a haza,
és a remény, a szeretet maga.

Áldd meg hazánk drága Istenünk,
mert földönfutók nem leszünk!
E háború sok fájdalmat felkavart,
Isten, áld meg a magyart!

Sándor Kinga
Gödöllő 2019 05 19

MEGVÁSÁRÓLVA

Aljasul, -e büszke népet sárba nyomva,

Ők, kik csapódnak hol hátra, hol jobbra.

Hol elindulnak balra, de soha sem előre.

Lelküket levetették és az most már pőre

Csak azt nézik, nekik miből, mennyi jutna,

Lesz-e őrült dühöngésüknek, bármi jussa.

Ütnek ököllel, szóval, mély sebeket vágva,

Gyermekek naiv, ártatlan lelkén átgázolva.

Aztán most bosszúért kiált ő, az alávaló,

Dühöngj te élhetetlen, aljas hazaáruló.

Elárul mindenkit, anyát, testvért, hazát,

Bomlott elmével, pénzért kiabál a galád.

Utcákon, tereken, őrjöngve randalíroz,

Toporzékolva, habzó szájjal ordít, átkoz.

Maga sem tudja, mert nem éri fel ésszel,

Hogy ingatag, lelkét megvették pénzel.

Nem tudja, hogy szemétre koncnak dobják

Testét, lelkét, életét tapossák, szipolyozzák

Azok, kik eddig pénzzel tömték zsebét.

Hiába tartja majd újra, mocskos kezét.

Sándor Kinga

IMA

Ó Uram! Add, hogy világos legyen
Minden sötét fejben!
Ne keljen lámpást gyújtani
Hisz van elég odafent az égen.

Ó Uram! Ki látod ott fent
Ezt a sok konok, korlátolt agyat,
Világítsd meg elméjüket,
Ne hagyd el ki észben lemaradt.

Ó Uram! Oszlasd el
Szívükről a homályt,
Mert kancsal szemük,
Mindig, csak homályosan lát.

Ó Uram! És még arra kérlek én,
Imám, legyen meghallgatva,
A szellemi toprongyot se hagyd magára,
S nekem bocsásson meg az ég !

Sándor Kinga

Keresztény vagyok

Nem kell nékem csador, sem burka,

Van nékem ruhám, még ha rongyos is.

Nem kell nékem arcomra kendő,

Még, ha, orcám, oly csúf és ronda is.

Nem imádkozom Allahhoz, jajongva,

Szőnyegen hétrét görnyedve,

Van nékem Istenem, kit szólítok,

Kinek minden vétkemet meggyónok.

Nem a hajnalban felhangzó müezzin

Hív Allah hangos imádatára.

A harangszó az, mely engem

Isten házába hív, halk imára.

Nem ajvékolok, Mekkának fordulva,

Hisz, Allah, az imát csak úgy fogadja.

Bárhol imára kulcsolhatom kezem,

Az én Istenem mindenhol látja, hallja.

Sándor Kinga

Ima hazámért

Ó Uram, ki oda fent vagy az égben,

Nézz le ránk, Orcád fordítsd felénk,

Hisz oly sokat szenvedett, halt,

Már ez a meggyötört magyar nép.

Ne hagyd, hogy otthonunkból

Kiűzzenek, melyért apáink vére folyt,

Ó uram, halld meg könyörgésünk,

Irgalmat, hazánkért tőled kérünk.

Hát miért szenved még ez a maroknyi nép,

Tán akkora bűn az, hogy védjük a hazát,

Amit annyi vérrel védtek, óvtak több mint

Egy évezreden, sok nemzedéken át.

Tán nem imádkoztunk hozzád tiszta szívvel,

Ó Uram, miért ez az újabb megpróbáltatás,

Tán mások bűnét is nékünk rovod fel,

Még nem jött el a megbocsájtás?

Te adtad kiváltságunk:

Magyarnak, nagynak lenni,

Általad lett büszkeségünk,

Ne hagyd most elvenni.

Ó Uram, esdve szólok én most hozzád,

És még annyian, hallgasd meg hát imánk,

Hisz nékünk csak ez az egy van, a sokat

Szenvedett, kicsi ország, mely a mi hazánk!

Sándor Kinga

NEM ELÉG

Nem elég! Nem elég! Még! Még! Még!

Ezt harsogja, hazáját aljasul bemocskolva,

A földből, mint giliszta, eső után, fejüket

Kidugva, éhesen, orvul, a világot pásztázva.

A földön, nyirkosan csúsznak, másznak,

Hideg, nyálkás gyűlöletet okádnak.

Tekergőző testük nem ad ki hangokat,

De ordító sárkánynak képzelik magukat.

Araszolva, maguk után mocskos nyomokat

Hagyva, vérszívó piócaként telepednek ránk.

Vérünket szívva, létükért, idegen hatalmakat

Kiszolgálva, koncnak dobnák oda hazánk.

Ha elmúlik az esős, nyirkos évszak, rájuk

Hozva majd a tikkasztó, perzselő aszályt.

Újra föld alá bújnak, és mi repesve várjuk,

Hogy ne érezzük, magyar honban a viszályt.

Sándor Kinga

Büszke Magyar

A magyar, büszke, ősi nép,

Aki, ha kell, harcmezőre lép.

Nyitott szívvel, büszkén vallom,

Magyar vagyok, büszke magyar!

Nem taposhat többé rajtunk,

Vad hordák, kegyetlen hada,

Bűnhődnek az árulók, mert ez

Magyar föld, ez a magyar haza.

Kérdezem én, kérdezem tőled,

Ki hazámat oly gonoszul bántod,

Miért üldözöd nemzetségem,

Miért éget úgy, gyűlölő lángod?

Hát harcra fel magyar, szólít

Nemzeted, nem kell rabiga,

Harcra szólítanak bátor őseink,

Kézbe a fegyvert, hív a haza!

Akár csak álmodban hallod is,

Az ősi, harci kürt, hívó szavát,

Ne késlekedj, ragadj fegyvert,

Véd meg -e drága, magyar hazát!

Sándor Kinga

Gödöllő 2017-04-25

Ha majd egyszer elmegyek

Ha majd egyszer, valamikor elmegyek,

Hogy aludjam odafönt örök álmom.

Hogy menjek el nyugodt szívvel

Tőletek, ha majd egyszer nem leszek.

Mocskos lábbal, nehézkórsággal

Törtek hazámra, követelve, ordítva,

Köveket dobálva, gyermekeket

Pajzsként az első vonalba állítva.

Édes hazám, hát hogy menjek el,

Földi létem nyugodtan hogy hagyjam el,

Mikor a sok aljas áruló, hazánkat eladja,

Hitünket, Istenünket koncnak oda dobja.

Ti, akik a gyilkosokat kebletekre ölelitek,

Kik nem átallatok álnokul eladni a hazát,

Kik földönfutóvá teszitek népetek,

Ti, akik eláruljátok Istenünket és fiát.

Mikor majd átlépitek a pokol sötét kapuját,

Ha majd érzitek a kénköves menykő szagát,

Mikor vad sikolyokkal fetrengtek a tűz fölött,

Az örök tűzben nagy fájdalmak között.

Még akkor sem nyugszom, nem lehet menni,

Mert mocskos bűnötök oly mérhetetlenül óriási,

Hogy azt még a pokol tüze sem tudja elégetni,

A tisztító tűz, sem tudna bűneitek alól felmenteni.

Ezért élnem kell, most még nem megyek,

Hiába küld gyengeséget a kor karomra,

Szemem hiába csukódik fáradtan álomra, most

Élnem kell, menni nem lehet, még nem megyek.

Sándor Kinga

Ha nem várna senki haza

Mi maradunk! Mi nem megyünk sehova,

Hogy nektek, ha jöttök, legyen jönni hova.

Mert, ha mi is mennénk, elhagyva -e hazát,

Ki várna bennetek, ki mondana értetek imát.

Mi maradunk! Nem vágyunk élni idegenbe,

Sem pénz, sem hatalom erre, rá nem vehetne.

Saját kenyerünket, magunk vetjük, aratjuk,

Földünket, hazánkat senkinek soha nem adjuk.

Mi maradunk! És, ha kell, harcolunk hazánkért,

Harcolunk gyermekeinkért, a fennmaradásért.

Harcolunk értetek, kik egyszer talán hazatértek,

Legyen, hol nyugodt álomra hajtsátok fejetek.

Ha majd egyszer az idegen kenyeret megunva,

A szív haza űz, magyar búzából készültre vágyva,

Hát induljatok, várunk bennetek, térjetek haza!

Mi maradunk! Mi nem megyünk sehova!

Sándor Kinga

Gödöllő 2017-04-04

Húsvét szinei

Felöltözött már a természet,

Ezernyi színben pompázva,

Nyílik a tulipán, s az orgona virága.

Illatát viszi a langy szellő,

Hegyeken, völgyeken át,

Húsvétra készül a keresztény világ.

Visszatért közénk a megváltó,

Ünnepeljük hát feltámadását,

A természet csodás megújulását.

Ragyogj te gyönyörű természet,

Mutass még sok ezernyi csodát,

Hogy mi is érezhessük, az élet illatát.

Sándor Kinga

Gödöllő 2017-04-14

Keresztény vagyok

Nem kell nékem csador, sem burka,

Van nékem ruhám, még ha rongyos is.

Nem kell nékem arcomra kendő,

Még, ha, orcám, oly csúf és ronda is.

Nem imádkozom Allahhoz, jajongva,

Szőnyegen hétrét görnyedve,

Van nékem Istenem, kit szólítok,

Kinek minden vétkemet meggyónok.

Nem a hajnalban felhangzó müezzin

Hív Allah hangos imádatára.

A harangszó az, mely engem

Isten házába hív, halk imára.

Nem ajvékolok, Mekkának fordulva,

Hisz, Allah, az imát csak úgy fogadja.

Bárhol imára kulcsolhatom kezem,

Az én Istenem mindenhol látja, hallja.

Sándor Kinga

Kézbe az ostort

Ismered-e az ostor pattogását,

Hallottad-e már a szíj surrogását?

Csapott-e már, le gerinctelen testedre,

Hogy fröccsent a véred szégyenedre?

Kik elárultok testvért, apát, anyát,

Kik tagadtok Istent, s cseréltek hazát,

Vajon milyen büntetést érdemeltek ti,

Hazánk becstelen, gerinctelen árulói?

Él-e még szívetekben, egy cseppnyi jó,

Hihetjük-e, hogy ez a tévelygés mulandó?

De nem, köztetek csak lelketlenek vannak,

Nem változtok, maradtok aljas hazaárulónak.

Hát ostort a kézbe!

Hazánkból így lesztek kiűzetve!

Surran a szíj meztelen lelketeken,

Hasad a bőr gerinctelen testeteken!

S, ha majd egyszer, hiányát érzitek

A hazánknak, a magyar rögnek,

Mely néktek is életet, s otthont adott,

Alázattal kérjetek akkor tőle bocsánatot.

Sándor Kinga

Gödöllő 2017-03-10

MEGVÁSÁRÓLVA

Aljasul, -e büszke népet sárba nyomva,

Ők, kik csapódnak hol hátra, hol jobbra.

Hol elindulnak balra, de soha sem előre.

Lelküket levetették és az most már pőre

Csak azt nézik, nekik miből, mennyi jutna,

Lesz-e őrült dühöngésüknek, bármi jussa.

Ütnek ököllel, szóval, mély sebeket vágva,

Gyermekek naiv, ártatlan lelkén átgázolva.

Aztán most bosszúért kiált ő, az alávaló,

Dühöngj te élhetetlen, aljas hazaáruló.

Elárul mindenkit, anyát, testvért, hazát,

Bomlott elmével, pénzért kiabál a galád.

Utcákon, tereken, őrjöngve randalíroz,

Toporzékolva, habzó szájjal ordít, átkoz.

Maga sem tudja, mert nem éri fel ésszel,

Hogy ingatag, lelkét megvették pénzel.

Nem tudja, hogy szemétre koncnak dobják

Testét, lelkét, életét tapossák, szipolyozzák

Azok, kik eddig pénzzel tömték zsebét.

Hiába tartja majd újra, mocskos kezét.

Sándor Kinga

HOVA TÜNT

Hova tűnt, hogy sírva
Vígad a Magyar?
Maradt a sírva,
Nincs vígad​va, nincs Magyar?

 
Lenne, ha akarnátok,
S nem a lelketek ápolnátok!
Hova tűnt a találékonyság,
Mindent megoldó képesség?

 
Hova tűnt a rafináltság,
A mindent elsöprő merészség?
Hova tűnt a sok vívmányunk,
Mind, ami Magyar?

 
Most ülve holdat ugatunk,
De, csak azt, amit felhő takar!
Rázd fel magad, ne csak sírjál,
Nem lesz aki megsajnál!

 
Segíts magadon, s tán
Az Isten is megsegít!
Ha meg nem, hát istenem,
Akkor marad a magadon segíts!

 
Állj fel, ne siránkozz,
Sírva vigadj, mulass!
Ne törjön nimbuszunk,
Mind az, ami Magyar!

 
S, ha szól a Himnusz
Én még most is sírok,
Mert örülök, hogy
Magyar vagyok!

Sándor Kinga

HITÜNKBEN

Hite nincsen, gyáva, ostoba népség,

Nem tudjátok, hogy a hit milyen szépség.

Az pénzért nem vásárolható,

Mert a hit semmi kincsért nem eladó.

Elvettétek kenyerünket, csak morzsát hagyva,

De mi, most a sok kis morzsát összeragasztva,

Kaptunk egy frisset, illatosat, kerek egészet,

És megint elvennétek, erre fáj a fogatok tinéktek.

Úgy féltek egy mennydörgéstől, mint a kutya,

Mely az égzengés elől az asztal alá megy kúszva.

Féljétek is, mert számotokra ez soha el nem ül,

A nagy, mennydörgés, előle senki sem menekül.

Lyukba bújtok, onnan támadtok, onnan fúrtok,

Majd, mint a patkányok, éhesen elő bújtok.

Most érjétek be ti, a maradékkal szépen,

Innen már többet nem raboltok semmiképpen.

Szétverni, rugdosni hitünkben, számotokra ez a cél,

Ámde hitünk nagyon kemény, edzett, mint az acél.

Isten százszor, és ezerszer is megbocsáthat néktek,

De mi nem bocsájtjuk meg ezt a sok pusztító vétket.

Sándor Kinga

Vihar

Sötét fellegeket maga előtt kerget a viharos szél,

Felénk tart a sokszínű hurrikán, és a gyáva fél.

Tombolva jön hazánk, nyugodt, kék ege felé,

De bárhonnan is jöjjön, egyként állunk elé.

Belülről is gomolyog a vészjósló, sötét felleg,

Hogy egyesüljön vele, és elárulja a kék eget.

Befestené, átitatná magyar vérrel földünk,

Hogy drága hazánkban, hontalanok legyünk.

Te bátor, magyar szív, te honi szeretet,

Kergesd el a rút, sokszínű, dühöngő felleget.

Ne hagyd, hogy kicsi hazánk egét elborítsa,

Földjét, romboló dühével nyomorítsa.

Szórj reájuk villámot, védd a magyar hazát,

Népünk békéért, Istenbe vetett hitéért kiált.

A romboló vihar előtt, hason csúszik a gyáva,

Mert neki a magyar föld nem hazája.

Sándor Kinga

Gödöllő 2017-10-26

Szinek

Ne fesd vörös vérrel az eget, és a földet,

Használj ragyogó kéket, sárgát, zöldet.

A vörös, a pokol tüze, az elmúlás, a halál,

Ne fessél vöröset, a végzet úgy is ránk talál.

A kékkel jelzed az égboltot, a tengert,

A napfényű sárga ragyogja be az embert.

A zöld a megújulás, a buja természet,

A vörös szín, a vér, hát ne fessél vöröset.

Ne csöpögjön vörös vér az élet ecsetén,

Megszentelt hazánk buja földjén és egén.

Most a kék, a sárga, a zöld szín ragyogjon,

Földünkre ez a három szín életet hozzon.

Sándor Kinga

Adony 2016-12-26

Trianon évfordulójára

Hazánk sorsáról döntöttek idegen hatalmak,

Amit a Magyar nép árulói, aljasul jóváhagytak.

Borzalmas a kettétépett, magyar ajkú népnek,
Fájó az ős hazájában maradt nemzetségnek.

Mely elszakított sok életet, gyermeket, anyát,

Kik az óta is várják a megváltó, édes csodát.

Kik most is magyarul gondolkodnak, beszélnek,

Kik sok év után is, szívükben magyarul éreznek.

Rajta a nép, nem szűnt meg magyarnak lenni,

Nem tudja senki a haza iránti érzést kitörölni.

A világ sok csodája pompázik -e honi rögökön,

Nem osztozunk soha többé ezen a gyönyörön.

Minden néma szívdobbanással üzenjük,

Hogy elrabolt területeinket visszakérjük.

Mert az a miénk, nem mi adtuk, árultuk el,

Az mindig is a miénk marad, az nekünk kell.

Sándor Kinga

VOLT EGYSZER EGY KIS GYERMEK....

Volt egyszer egy kis gyermek,

Ki minden játékát tönkre tett.

Addig sírt, míg ujjat nem kapott,

Jaj, de az is hamar elkopott.

Volt egyszer egy kis ember,

Ki táborokban szónokolt.

Sok embert eltaposva

Mindig feljebb araszolt.

Megismert egy párt leányt,

Rögvest elvette azt.

Felhasználva a párt leányt,

Így már gyorsabban haladt.

A neve nem volt kisember,

Még ennél is többet akart.

Hát új játékot kért,

Most már hatalmat akart.

És láss csodát, mi lett,

Emberekből épült,

Gonosz, játék gyáros lett.

Volt már mivel játszani,

Tíz millió Magyar,

Volt mit tönkre tenni,

Hát tönkre is ment hamar.

Gyorsan egy bábut szerzett,

Hogy senki ne szidja Őt.

De a madzagot Ő rángatta

És ép úgy játszott, mint azelőtt.

De nem sokára jött a tavasz,

S, a madzag bizony elszakadt.

Életre kelt a játék gyára,

Több játéka nem maradt.

Sándor Kinga

Európa népe

Európa népe, felébredsz-e valaha,

Európa népe látod-e magadat halva?

Látod-e, hogy mivé lettek nemzeteid,

Látod-e, hogy kik dúlják fel földjeid?

Vagy még mindig alszol naivan, mélyen,

Hiszel a gazok, által mondott igékben?

Szemedet, szívedet bezárod a jóknak,

Pedig tudhatnád, hogy ők igazat szólnak.

Hova lett tisztaságod, jóságod, szépséged,

A bitorlóknak adtad minden gyönyörűséged?

Ébredj már mély álmodból, amíg nem késő,

Mert így semmivé lesz a boldogabb jövő!

Sándor Kinga

Tiéd vagyok!

Tiéd vagyok édes Hazám,

Hisz, a te porodból lettem!

Itt születtem, itt is halok,

Édes Hazám tiéd vagyok!

Hány sebből véreztél már

Háborúk dúlta drága földem!

Ha meghalok, porrá leszek,

Mindörökre tiéd vagyok!

Sándor Kinga

Ha majd egyszer elmegyek

Ha majd egyszer, valamikor elmegyek,

Hogy aludjam odafönt örök álmom.

Hogy menjek el nyugodt szívvel

Tőletek, ha majd egyszer nem leszek.

Mocskos lábbal, nehézkórsággal

Törtek hazámra, követelve, ordítva,

Köveket dobálva, gyermekeket

Pajzsként az első vonalba állítva.

Édes hazám, hát hogy menjek el,

Földi létem nyugodtan hogy hagyjam el,

Mikor a sok aljas áruló, hazánkat eladja,

Hitünket, Istenünket koncnak oda dobja.

Ti, akik a gyilkosokat kebletekre ölelitek,

Kik nem átallatok álnokul eladni a hazát,

Kik földönfutóvá teszitek népetek,

Ti, akik eláruljátok Istenünket és fiát.

Mikor majd átlépitek a pokol sötét kapuját,

Ha majd érzitek a kénköves menykő szagát,

Mikor vad sikolyokkal fetrengtek a tűz fölött,

Az örök tűzben nagy fájdalmak között.

Még akkor sem nyugszom, nem lehet menni,

Mert mocskos bűnötök oly mérhetetlenül óriási,

Hogy azt még a pokol tüze sem tudja elégetni,

A tisztító tűz, sem tudna bűneitek alól felmenteni.

Ezért élnem kell, most még nem megyek,

Hiába küld gyengeséget a kor karomra,

Szemem hiába csukódik fáradtan álomra, most

Élnem kell, menni nem lehet, még nem megyek.

Sándor Kinga